2012. szeptember 13., csütörtök

Részlet a könyvből - IV.


2011. május 10. kedd

Új nap, új terv, ezek után a bepánikolás, „bepánikolás 2.0 verzió” napja volt. (A 1.0-s a „Turkui-görcs” volt.) Továbbra is szétcsúszás, csak most kilátástalanabbul. (Nem tudom igazából, mikor volt több kilátásom, de még jó, hogy ennyi illúzióm van, és legalább én jól érzem magam.) Elegem van a segélykiáltásokból, mégis segélykiáltozom. Igaz, általában ilyenkor van, hogy senki sem elérhető. Kairo továbbra sem, a tengerészem meg nem ér rá, a „madárkám” elmentette a számomat, csak én felejtettem elmenteni az övét, és persze nem hív fel. Elmegyek a Magyar-Finn Kulturális Központba, de ott is csak könnyes szemmel olvasgathatom a magyar lapokat, és természetesen nem túl meglepő az se, hogy ekkor ébred fel bennem először a: súlyos honvágy érzete. A misszionáriusok! A misszionárius épp a kulturális központ szomszédságában vannak. Micsoda összefüggés. És épp „szeánszuk” is van kedd esténként, hát elmegyek… örülnek nekem. De semmi. Semmi. Egy újabb nővel megismerkedek, van valami szálláshelye a missziónak, csak épp nincs most hely, és amúgy is, se alkoholista, se drogos nem vagyok, bár a nőben erős a gyanú, hogy esetleg mégis! Hát jó. Ez sem kell annyira. Ezeket inkább csak pánikoltatom, eredményt nem nagyon lehet kicsikarni belőlük, és amúgy is minek, én sem tudok nekik semmit sem nyújtani… a barátságon kívül, ami meg így is meg lehet.
Gyors „görcs-kioldás”: leszarom az embereket! A szenvedélyemmel, a naplóírással, pontosabban az egyetlen, most adódó szenvedélyemmel foglalkozom. (Vagyis a „nem foglakozással” foglalkozom. Hogy szenvedélyes-e? Ez erősen kétséges felvetés.) Az csak én problémám, hogy idióta vagyok. Más nem tehet róla. Séta, séta és séta, és rám köszön egy srác, egy bár előtt. Vasárnap találkoztam vele, a „tengerész” ismerőse. (Annyira „tengerész”, mint amennyire „hal”.) Á, szóval ide be tudok ülni, van helyem, és nem néznek ki! (Kisebbségi komplexus őskérdése. Láthatóan teljesen magam alatt voltam: sikerült a Loose nevű bárba betérnem.) Írok, és nem érzem egyedül magam, barátkozni is tudok, ha elunom ezt a… szenvedélyt, jó, jó, ez nem lesz rossz. (Nem értem miért becsülöm le ennyire magam, legalább öt oldalt skribáltam, fél sör mellett!) Fél tizenkettőre lett teljesen elegem a nyugiból. (Azt hiszem a legsikeresebb író-este volt Helsinkiben.) Azért „érdekes” volt, most nagyon mondén hangvétel következik, ahogy társalogtam egy pilótával, és nem kellett túlságosan erőlködnöm azon, hogy elfogadjon, és már éreztem benne a befogadási szándékot is, de nem akartam élni a lehetőséggel. (Kivételesen!) Különlegesnek tartotta az utazásomat, és a bátorságomat, (igaz, egy pilótának ez egy fontos dolog), és ezzel ő volt az első, az úgymond „reális finnek” közül, aki nem botránkozott meg a „kalandorságomon”, sőt támogatott, mint művészt!
- „Mint mondén, kalandor, modell, „szexturista” művésznőt…” – tette hozzá a humorom, magamban, igazán meghatott az elismerés. Szóval még botrány sem okoztam! (vigyor) Nincs mese, lépni kell! A megoldás az a diszkó volt, ahol két napja a „madárral” voltam. Parti, parti, elegem van a nyugiból, elegem van a nyugiból! Meleg van, zene van, ember van, (ó!) és még pénzt is lehet keresni… a földön, ahh, micsoda nagy szabású igényim vannak! Na meg „eltévedt-keresztyén” családapákat is lehet találni. (A keresztyént csak gondolom.) Persze először nem tudtam, hogy családapa, és hogy keresztyén, csak hogy, …egy köpcös, harmincas pasas, aki „nyilván milyen” szándékkal akar velem „barátkozni”. Szavai szövevényesek voltak, kérdései érthetetlenek számomra, és indokolatlanok. Na jó, az én kérdéseimet meg ő nem értette, (ezen ugyan sosem csodálkozom), szóval vicces volt a társalgás, de egyben a gyors lerázás iskolapéldája… lehetett volna. Ha hiszek a szerencsében, de szerencsére nem, ezért van, hogy kiüresít, ha kihasználatlanul hagyok magam után valamit a világomban, a mesevilágban. (Az én mesevilágomban.) Mesevilág ez az egész élet! Az elvarratlan szálak meg csak kiléptetnek a meséből. (lebiggyedő ajak) Átléptetnek a komor realitásokba.